Egyeztetési tárgyalások a Magyar Kórházszövetséggel

A nyugdíj melletti foglalkoztatás és a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos nehézségek voltak a fő napirendi pontjai a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) és az egészségügyért felelős államtitkárság közötti találkozónak – közölte az államtitkárság az MTI-vel.

A találkozón  Svébis Mihály, az MKSZ elnöke számolt be a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló, 2012-ben született kormányhatározat tapasztalatairól.
A kormányhatározat hatályba lépése óta összesen 5400 kérelmet nyújtottak be az egészségügyi intézmények a nyugdíjas korú dolgozók tovább foglalkoztatására. A kérelmek döntő többségét, több mint ötezer beadványt támogatott is a kormány és csupán mintegy háromszáz volt az elutasított továbbfoglalkoztatási igények száma. 

Az MKSZ elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyugdíjazás alóli mentesség legfeljebb három évre szól, s a három év letelte után ismételten kérvényezni kell. A kötelező nyugdíjazás alóli mentesség pedig a gazdasági-műszaki személyzetre, illetve a szakrendelői asszisztensekre nem vonatkozik, miközben ezen munkavállalók pótlása egyre nagyobb feladatot ró az egészségügyi intézményekre. Ezért a kórházszövetség jogszabály-módosítást javasol, amelynek kidolgozásában együttműködik az ágazat vezetésével. 
    

Nagy Anikó, az MKSZ elnökségi tagja a közbeszerzési eljárások nehézségeire hívta fel a figyelmet. Egyebek mellett a hirdetmény-ellenőrzések kapcsán kiemelte a 200 ezer forintos közzétételi díj megfizetését, amely jelentős terheket ró az egészségügyi intézményekre, vagy a mennyiségi eltérések korlátozására és az esetleges eredménytelen eljárások megismétlésének időbeli elhúzódása.

A közlés szerint a megbeszélésen felmerült, hogy a korábbi években lebonyolított központosított közbeszerzések lehetőségének kiterjesztése részben megoldást vagy könnyítést jelenthetne az intézmények számára, azonban a részletekről a későbbiekben egyeztet az MKSZ és a kórházfenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ. 

A közlemény szerint Ficzere Andrea MKSZ-elnökhelyettes a találkozón felvetette, hogy a különböző jogviszonyokat egységes szempontok mentén kellene kezelni, különös tekintettel a megbízási, vállalkozási, valamint az ügyeleti díjakra. Ennek kidolgozása azonban hosszabb időt vesz igénybe.

A kórházszövetség és az államtitkárság következő egyeztetése egy hónap múlva várható, addig a tárgyaló partnerek a felmerült lehetőségek részleteinek kidolgozásán dolgoznak.