Fogyasztószer forgalmazóját és ügynökségét büntette a GVH

Nem tartották be a termékre vonatkozó összes hirdetési szabályozást

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 32 milliós bírságot rótt ki a Fatbond fogyókúrás termék forgalmazójára és a vele együttműködő reklámügynökségre, mert téves besorolás szerint, megtévesztő állításokkal népszerűsítették a fogyasztószert – közölte a versenyhatóság az MTI beszámolója szerint.

A cégek az orvostechnikai eszközökre irányadó ágazati szabályozás betartását célozták, miközben a termék gyógyászati segédeszköznek is minősül, és az ezen termékkörre előírt, a fogyasztók biztonságát szolgáló reklámozási előírások nem teljesültek.

A hirdetések ezen felül megalapozatlan, megtévesztő állításokkal – például: “három világszabadalommal védett receptúra” – próbálták elnyerni a vásárlók bizalmát. A cég egészségügyi szakember, ismert színész, fitneszversenyző, illetve több mint 30 influenszer közreműködésével terjesztette a jogsértő hirdetéseket, miközben a jogszabályok gyógyászati segédeszköz esetében ezt tiltják. A versenyhatóság a termék népszerűsítését bevételi részesedésért végző reklámügynökség közvetlen felelősségét is megállapította.

A tájékoztatás szerint a forgalmazó SCB Trade Kft.-re 29 millió forint bírságot szabtak ki tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A jogszerűtlen népszerűsítésben részt vevő reklámügynökséget, a Kék Padlizsán Kft.-t 3 millió forintra bírságolták, 70 százalékos mérséklést alkalmazva, mivel a társaság az eljárásban együttműködött a hatósággal, vállalta a korrekciós vállalati megfelelési program bevezetését, elismerte a jogsértést, és lemondott a bírósági jogorvoslat lehetőségéről.

A gyógyszerágazati termékkategóriák között lehetnek átfedések, ilyen esetben a forgalmazóknak minden érintett kategória szabályozását be kell tartaniuk. Bizonytalanság esetén szakértők bevonása segíthet a kereskedés megkezdése előtt – hívta fel a figyelmet a GVH.

Frissítés:

Egy héttel a GVH közleményének megjelenése után az SCB Trade-et képviselő kommunikációs ügynökség közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben a cég ismerteti a saját álláspontját. Így felhívja a figyelmet arra, hogy az EU-ban csak orvostechnikai eszköz minősítés létezik, nincs külön gyógyászati segédeszköz kategória.

A magyar jog szerint ugyanakkor ahhoz, hogy egy orvostechnikai eszközt gyógyászati segédeszköz kategóriába is be kelljen sorolni, négy feltételnek kell együttesen megfelelnie, és a forgalmazó szerint a Fatbond csak annak az egy feltételnek felel meg, hogy a használata során nem igényli egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy jelenlétét. Ezért úgy véli, hogy az eszközt nem lehet gyógyászati segédeszköznek is tekinteni.

A közlemény kitér arra is, hogy az elmarasztaló határozat semmilyen megtévesztést nem állapított meg a Fatbond hatásmechanizmusával kapcsolatos állításokkal kapcsolatban, jogszerűen kommunikálható tehát, hogy az eszköz étvágycsökkentő, nassolásgátló, szénhidrát- és zsírmegkötő, azaz négyszeres kalóriagátló hatású, továbbá csökkenti a hizlaló hatású Firmicutes baktériumok arányát a vastagbélben.