Hazai koronavírus-vakcinát ígérnek 2022 végére

A Debreceni Egyetem rektora szerint a mutációk sem jelentenek majd gondot

A jövő év végén megkezdődik a koronavírus elleni vakcina gyártása Debrecenben – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara székházában tartott sajtótájékoztatón.

Palkovics László azt mondta, a kormány döntése értelmében nemzeti oltóanyaggyárat, és kifejezetten a Covid-19 elleni oltóanyag gyártására nemzeti koronavírusoltóanyag-gyárat hoznak létre, utóbbiban a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében fejlesztés alatt álló oltóanyagot gyártják majd.

MTI/Czeglédi Zsolt

A beruházások teljes költsége várhatóan 55 milliárd forint lesz, ebből a koronavírusoltóanyag-gyár 6,7-7 milliárdba kerül. A kormány a gyorsabb építkezés és a gyártás mielőbbi megkezdése érdekében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a beruházás megvalósulásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.

A miniszter szerint „újra kell teremtenünk a vakcina-önellátáshoz szükséges feltételeket”, mert „egészségpolitikai és nemzetbiztonsági szempontból sem halogatható tovább, hogy a magyar emberek biztonságos ellátását hazai fejlesztésből, gyártásból tudjuk garantálni”. Hozzátette, fontos elvárás, hogy

a termékek a nemzetközi piacon is versenyképesek legyenek.

Az oltóanyaggyárat a Debreceni Egyetem által e célra alapított gazdasági társaság fejleszti, a gyár egyetemi tulajdonban marad. Az idei feladatokra mintegy 17 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak. A DE a saját oltóanyag előállítása mellett további vakcinák know-how-jának beszerzésére, fejlesztésére és forgalmazására is készül.

Az egyetem szakemberei konzervatív technológiával inaktiválják a vírust, már túlvannak az állatkísérleteken – számolt be Szilvássy Zoltán, a DE rektora. Azt mondta, a változékony kórokozókhoz is gyorsan tudnak majd alkalmazkodni, a gyártással egy hónap alatt tudják majd követni az új mutációkat. (MTI)