Klinikai vizsgálat igazolta a fluvoxaminterápia eredményességét a Covid-19 gyógyításában: a betegek a készítmény hatására közel egy héttel hamarabb elhagyhatták a kórházat, és gyorsabban váltak tünetmentessé – közölte a Semmelweis Egyetem.
Lezárult az a Semmelweis Egyetem egyetem kutatóinak vezetésével végzett, több mint másfél éves klinikai vizsgálat, amelyben 66 középsúlyos – kórházi kezelésre és oxigénre szoruló, de gépi lélegeztetést még nem igénylő – koronavírusos beteg négy hónapon keresztül kapott fluvoxaminkezelést.
„Lerövidíti a kórházi ellátás hosszát, és gyorsítja a gyógyulást” – összegezte a közleményben a kutatás legfőbb megállapításait Fekete Andrea, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi docense, a kutatási program vezetője.
Azok a koronavírussal fertőzött betegek, akik a kezelés részeként négy hónapon keresztül fluvoxamint kaptak – szájon át, napi kétszeri adagolásban -, 5 nappal korábban hagyhatták el a kórházat, a teljes tünetmentességet pedig mintegy egy héttel hamarabb érték el, mint a placebót kapó betegek. A gyorsabb gyógyuláson túl annak is kiemelt jelentősége van, hogy a kórházi ellátás rövidülése egyúttal az ellátórendszer kapacitását is növelheti, és csökkenti a költségeket – tette hozzá Fekete Andrea.
A kezelés különösen hatékonynak bizonyult azoknál a magas rizikójú pácienseknél, akik diabétesszel, magas vérnyomással vagy krónikus tüdőbetegséggel küzdenek. Az eredmények arra utalnak, hogy a kezelés mérsékelheti a gyulladásos folyamatokat és a tüdőkárosodást is, valamint enyhíti a szubjektív tünetek egy részét, például a kínzó köhögést.
Az alapötlet a magyar kutatócsoport korábbi felfedezésén alapul, amely szerint a Sigma-1 receptor serkentése gyulladáscsökkentő és hegesedést gátló hatású lehet a tüdőben. Korábbi neurobiológiai kutatások kimutatták, hogy a Sigma-1 aktiválása csökkenti az agyban a gyulladásos folyamatokat, ezáltal hat jótékonyan a szervezetre.
Fekete Andrea kutatócsoportja ismerte fel, hogy több szerv – például a tüdő, a vese vagy a szem – esetében is igazolható a központi idegrendszerhez hasonló védő mechanizmus. Felfedezésüket, miszerint a Sigma-1 szerepet játszik a vese oxigénhiányos károsodásában, így jó célpontja lehet az ilyen irányú gyógyszerfejlesztéseknek, elsőként publikálták 2016-ban. Ez azóta Európán kívül már az USA-ban, Japánban, Kínában, Kanadában és Izraelben is szabadalmi védettséget kapott, eredményeiket több neves szaklap közölte.
„A vizsgálat sikeres lebonyolítása azért is kiemelkedő eredmény, mert nagyon ritkán fordul elő a magyar gyógyszerkutatásban, hogy egy hazai kutatási szabadalom itthon jut el a klinikai vizsgálatok kettes fázisába” – mondta Fekete Andrea.
Mivel a fluvoxamin egy régóta alkalmazott antidepresszáns, amelynek ezúttal új terápiás hatásait vizsgálták a kutatók, a kezelés folyamatos szoros megfigyelés mellett történt. Az eredmények azt mutatják, hogy a szer biztonságosan adható, súlyos mellékhatást nem regisztráltak a vizsgálat során. (MTI)