Idegsejteket védő hatóanyagokat fejlesztettek Szegeden

Több sejtvédő és gyulladásgátló hatású vegyületet sikerült azonosítani

Idegsejteket védő, gyulladáscsökkentő új gyógyszerjelölt vegyületcsalád fejlesztésén dolgoztak uniós támogatással több mint négy éven át a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) szakemberei.

Az agyi sejtek – elsősorban idegsejtek – pusztulásával járó folyamatokat az eddigi gyógyszerek és kezelések nem akadályozzák meg, ezért az olyan demenciával, illetve a mozgási funkciók leépülésével járó betegségeknek, mint az Alzheimer-, Parkinson-, Huntington-kór, az amiotróf laterális szklerózis vagy prionbetegségek, nincs oki terápiája.

123rf.com

Új felismerés, hogy valamennyi ilyen betegségben kialakul az agyszövet krónikus, elhúzódó gyulladása, amit a klasszikus gyulladásgátló gyógyszerek nem tudnak meggátolni. A konzorcium célja az volt, hogy a szigma-1 receptorfehérje aktiválására alkalmas vegyületeket azonosít, valamint újakat is tervez, majd megvizsgálja ezek élettani és farmakológiai hatásait – írja az SZTE közleménye.

Sikerült több olyan új vegyületet azonosítani és tiszta formában előállítani, amely számos pre-klinikai kísérletben sejtvédő és gyulladásgátló hatású, valamint a vér-agy gáton át képes bejutni az agyba. A hatóanyagok egy része sejtosztódást gátló hatású, míg a vezérvegyület epilepsziásgörcs-gátló hatást is mutat.

A kifejlesztett gyógyszerhordozó rendszerek között találtak olyat, amely elősegítette a vezérvegyület hatékonyabb bejutását a központi idegrendszerbe. Az orron keresztül alkalmazott készítmény lehetővé teszi a fejlesztés alatt álló hatóanyag közvetlen bejuttatását az agyba a vér-agy gát megkerülésével.

A két intézmény közös projektje 720 millió forint uniós támogatással valósult meg. (MTI)