Ismét a digitális egészségügyről tanácskoznak

Magyar és külföldi vezetőket várnak a budapesti Digital Health Summit konferenciára

November 22-én rendezik meg Budapesten a 3. Digital Health Summit konferenciát, az egészségipar számos hazai és nemzetközi szereplőjének részvételével. A rendezvény központi témája ezúttal a mesterséges intelligencia szerepe az egészségügyben.

Dr. Kókai-Nagy Ákos, a Biogen magyar leányvállalatának ügyvezetője a digitális megoldások és technológiák fejlesztéséről tart majd előadást. Azon belül is elsősorban a digitális terápiás eszközökről, valamint az orvosi eljárások során alkalmazható VR-technológiáról – írják közleményükben az esemény szervezői.

123rf.com

A digitális megoldások használata a számos előny mellett kérdéseket, problémákat is felvet, a Hungaropharma meghívására érkező Bernd Grabner, az osztrák Jacoby GM Pharma képviseletében éppen ezt boncolgatja majd: vajon mekkorák az adatvédelmi problémák és az érzékeny adatokkal való esetleges visszaélések okozta potenciális veszélyek a bigdata-elemzésekkel és a nagyobb hatékonyság előnyeivel szemben?

Arról, hogyan miként tudnak a gyógyszeripari vállalatok, az egészségügyi szolgáltatók és a kormányzati szereplők összefogni az adatokban rejlő potenciál felszabadítsása érdekében, többek között Kuuno Vaher, az AstraZeneca közép-európai klaszterigazgatója és Matt Zeller, a Novartis Hungária ügyvezetője beszélget majd.

Dr. Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója a Transzlációs Medicina Kutatóközpontnak a Covid-19 ellátási és klinikai adatairól, nemzetközi partnerség keretében folytatott kutatásairól számol be. Az eddigi elemzések egyes beteg- és betegségparaméterek biológiai és genetikai elemzésének mélységéig terjednek.

A magyar állami egészségügy digitális megoldásait és innovációs képességét Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője és Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója ismerteti majd.