Kártérítésekről tárgyal az opiátválságért felelőssé tett gyógyszergyártó

Több amerikai tagállam tárgyal kártérítésekről az amerikai opiátválságért felelőssé tett egyik nagy gyógyszergyártóval, a Purdue Pharmával, amelynek tulajdonosai megválnának az Oxycontin nevű, opiát tartalmú fájdalomcsillapítót gyártó cégtől – jelentette az amerikai sajtó.

A csak receptre vásárolható gyógyszer kábítószertartalma miatt függőséget okoz, ezt kihasználva kábítószerkereskedők – patikusokkal összejátszva – szintén terjesztették. A gyógyszergyár tulajdonosát, a Sackler-családot az Egyesült Államokban pusztító méreteket öltő opiátválság egyik fő felelősének tartják. A connecticuti székhelyű nagyvállalat ellen jelenleg több mint kétezer kártérítési per van folyamatban, s nemcsak tagállamok, hanem egyéni károsultak is perlik. Az NBC televízió értesülései szerint a cég vezetői összességében mintegy 10-12 milliárd dolláros, peren kívüli megegyezésekről tárgyalnak, és a vállalatot birtokló Sackler-család a saját vagyonából hárommilliárd dollárral járulna hozzá a kártérítésekhez. A The New York Times úgy tudja: a Sackler-család azt tervezi, hogy tulajdonosként megválik a cégtől, bár arról a lap nem közölt információkat, hogy ki, vagy kik lehetnek a jövőbeni tulajdonosok.

A lap szerint nem egyszerű pénzátutalásokról lenne szó az esetleges peren kívüli egyezségek értelmében fizetett kártérítések esetében, hanem a magánvállalatot csődeljárással közhasznú céggé alakítanák, és az így felszabaduló összeget, illetve a gyógyszerekből származó bevételt juttatnák a felpereseknek.

A Sackler-család, amely az Egyesült Államok egyik legtehetősebb famíliája, híres a jótékonykodásáról, ám az opiátválság botránya miatt többen – köztük a párizsi Louvre, vagy a New York-i Metropolitan Múzeum is – közölték, hogy többé nem kívánnak együttműködni velük, támogatásukat pedig visszautasítják.

A fotó illusztráció: 123rf.com

Az Egyesült Államokban 1999 és 2017 között több mint 400 ezer életet követelt az opiát tartalmú gyógyszerek túladagolása az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési hivatal (CDC) szerint.

Donald Trump amerikai elnök kormányzata az egészségügyi és emberi erőforrások minisztériumában munkacsoportot hozott létre a válság kezelésére.

A hét elején Oklahomában a Johnson & Johnson gyógyszergyárat egy szövetségi bíróság már elítélte az opiátválságban játszott szerepéért: a bíróság 572 millió dolláros kártérítésre ítélte a gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó céget. Erről itt olvashat: 572 millió dollár kártérítésre ítélték a Johnson & Johnsont (Járai Judit, az MTI tudósítója)

 

 

Szóljon hozzá!

(Kötelező.)

(Kötelező - nem jelenik meg.)

(Nem kötelező.)

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>