Magyar Onkológusok Társasága: a rák gyógyítása összetett folyamat

A rák gyógyítása összetett folyamat, és nem csak az egyes gyógyszerek hatékonyságán múlik a teljes gyógyulás – mondta Mangel László, a Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) elnöke  az MTI-nek.

Az elnök azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy az úgynevezett tételes elszámolású innovatív gyógyszerek között a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) árversenyt hirdetett meg, amelynek értelmében november 1-jétől egyes betegcsoportokban csak egyetlen innovatív gyógyszer marad, mint javasolt terápia.

A NEAK korábbi közlése szerint az első eljárásban minden egyes hatóanyagot (35 gyógyszer) külön-külön szereznek be azért, hogy azoknak a betegeknek, akiknek a kezelése már megkezdődött az egyik gyógyszerrel, biztosítsák a készítményt. A másik eljárásban, új kezelés megkezdésekor, amikor nem lehet különbséget tenni, melyik gyógyszerrel érhető el jobb eredmény, a kezelőorvosnak az alacsonyabb árfekvésű készítménnyel javasolt a kezelést megkezdenie.

Mangel László hangsúlyozta, a daganatos betegségek esetében elengedhetetlen a megelőzés, és az egészségtudatosság, ugyanakkor a betegség kialakulása és felfedezése után a hangsúly többnyire a sebészi beavatkozáson, és az azt megelőző, illetve az azt követő onkológiai kezelésen van. Ezekben a kezelésekben döntően a sugárterápiának és a hagyományos onkológiai gyógyszereknek van szerepe.

Azokat a medicinákat, amelyekről most szó van általában a betegség előrehaladott állapotában használják, így a teljes gyógyulásban kisebb szerepük van. Komoly indulatokat korbácsolt fel a NEAK új közbeszerzési eljárása, azonban véleménye szerint egy ilyen helyzetben konszenzust kell teremteni, hiszen egy ilyen polémia nagyban kihat arra a bizalmi kapcsolatra, ami az orvos és a beteg között fennáll. Ha meginog ez a bizalmi kapcsolat, az nagyban befolyásolja a gyógyulás esélyét.