Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártásáról – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
Menczer Tamás azt írta, a Jang Huj-csuannal, a vakcinafejlesztő cég (Sinopharm-CNBG) alelnökével és Peng Hsziaóval, a Sinopharm-CNBG emirátusokbeli vegyesvállalati partnerének (G42) vezérigazgatójával megállapodtak, hogy legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges kapacitást és infrastruktúrát a Sinopharm-vakcina gyártásához.

MTI/Vajda János
Mivel a partnerek folyamatosan vizsgálják a vírus új mutációit és dolgoznak az aktuálisan leghatékonyabb vakcinák kifejlesztésén, az együttműködés lehetőséget adhat Magyarországnak arra, hogy új mutáció esetén friss információkkal rendelkezzünk, és a hazai gyártásnak köszönhetően gyorsan és hatékonyan reagáljunk – magyarázta az államtitkár, hozzátéve:
„Az van nagyobb biztonságban, aki vakcinát tud gyártani, lehetőleg minél többfélét”.
(MTI)