Oltást és otthon is elvégezhető teszteket ajánlanak a legelterjedtebb vírus ellen

A méhnyakrák a negyedik vezető halálok a világban. Magyarországon évente 1300 nőt diagnosztizálnak a betegséggel az orvosok. A rendszeres szűrés és a korai diagnózis javíthatja a leginkább a túlélési esélyeket, és szerencsére ma már nagyon hatékony és kifejezetten megbízható, otthon is elvégezhető tesztek léteznek. A megelőzés kérdésében egyre több szakember javasolja a HPV elleni védőoltást, akár felnőtt korban is. Az utóbbi években egyre több szó esik a humán papillomavírusról, és vele együtt védőoltásról, tesztekről – mégis rengeteg a tévhit és a bizonytalanság a köztudatban.

Az index.hu által megkérdezett szakértők egyöntetűen állítják, hogy az oltás mindenki számára jó. “A HPV-oltáshoz még csak nem is szükséges előzetesen ellenőrizni, hogy HPV-negatív legyen az illető, és 30 éves kor felett is érdemes beadatni” – mondta az Indexnek dr. Kerepesi Judit, a BHC nőgyógyász-szakorvosa. A Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ ajánlása szerint azoknak is érdemes HPV elleni védőoltást kapniuk, akik HPV-fertőzöttek, vagy már kialakult náluk a rákmegelőző állapot. Bár az oltás nem gyógyítja meg a fennálló fertőzést vagy rákmegelőző állapotot és nem tudja meggyógyítani a már kialakult megbetegedést, megvédhet más, magas kockázatú HPV-típusoktól, vagy az újrafertőződéstől.

Magyarországon a HPV-fertőzés elleni iskolai oltási program 2014-ben indult, és minden évben a hetedikes lányok szülei kérhetik az oltást. 2018 óta kilenckomponensű hatóanyaggal oltják a 12 éves lányokat. Egy hasonló programmal Skóciában szinte teljesen sikerült eltörölni a méhnyakrákot, Magyarországon azonban a 2017/2018-as tanévben 10 ezer szülő mondott nemet a védőoltásra. 

A korai diagnózis és a rendszeres szűrés lehet annak a záloga, hogy minél kevesebb ember haljon meg a HPV okozta rákos megbetegedésben. Az már jó, ha a nők rendszeresen járnak citológiai szűrésre, de nem biztos, hogy elég is. Ez a vizsgálat ugyanis nem a vírus jelenlétét mutatja ki, hanem a rákmegelőző állapotra utaló gyanús jeleket.

Az otthon elvégezhető legújabb tesztek azonban a vírus jelenlétét is kimutatják. Az önmintavételi eszköz használatához nem kell nagyobb ügyesség, mint egy tampon használatához. A nők 95 százalék feletti arányban jól is tudják használni. Ha a minta pozitív eredményt mutat, azaz kiderül, hogy a vírus jelen van a szervezetben, a következő lépés a biomarker teszt, amivel már azt is ki tudják mutatni, hogy a vírus elindított-e daganatképződést, azaz a HPV okozott-e olyan elváltozást, ami miatt műtétre lehet szükség. Ez a teszt náluk 20 ezer forintba kerül. A hét legveszélyesebb rizikófaktorú HPV-típust egyenként, másik hetet pedig csoportban mutatja ki a HPV-teszt.

A nőgyógyász rendszeres látogatása azonban továbbra is fontos, hiszen ha kiderül, hogy a szervezetben jelen van a vírus, akkor ő tudja megtenni a következő lépéseket a gyógyulás érdekében.

A teljes cikket az index.hu oldalán olvashatja.