Rendkívüli felhatalmazást adott a plazmakezelésekre az FDA

A felhatalmazás értelmében a Covid19-ből felgyógyultak antitesteket tartalmazó vérplazmájával kezelhetik a kórházban ápolt betegeket. Egyes eddigi kísérletek szerint ugyanis ezzel a módszerrel a lehető legrövidebb idő alatt kiirtható a fertőzött szervezetből a vírus, és a kezelés egyben csökkenti a beteg egyes szervi károsodásainak mértékét is.

Donald Trump hatékony terápiának és „nagyobb áttörésnek” nevezve a plazmakezelést. Elmondta azt is, hogy az FDA felhatalmazása a kezeléshez történő minél szélesebb körű hozzáférést is előírja. A döntés bejelentésekor jelen volt Stephen Hahn,  az Amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerfelügyelet vezetője is.

Az FDA bizonyos feltételek mellett – klinikai vizsgálatok során vagy reménytelen állapotú betegeknél – már eddig is alkalmazta ezt a gyógymódot. A gyógyszerfelügyelet adatai szerint eddig mintegy 64 ezer amerikai kapott ilyen vérplazmát.