Richter: Nem lesz gyengébb az idei év a tavalyinál

Jelentős kockázatok azért vannak, a háború két piacon is nagy gondot okoz

A Richter Gedeon Nyrt. nem ad ki sem árbevételi, sem eredmény-előrejelzést az idei évre, forintban kifejezve “a tavalyinál nem lesz rosszabb az idei sem” – mondta Orbán Gábor vezérigazgató az első negyedéves eredményeket értékelve.

A Richter az idei első negyedévben a várakozásokat felülmúlva 37,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,6 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél. A társaság árbevétele 168,057 milliárd forint volt, 19,3 százalékkal haladta meg az előző évit a konszolidált gyorsjelentés szerint.

Fotó: Richter Gedeon facebook

A vezérigazgató az idei kilátásokról azt mondta: az orosz-ukrán háború és az ellátási lánc zavarai jelentős kockázatokat vetítenek előre. Az első negyedévben még nem tapasztalták az ebből adódó sokkokat teljes mértékben, ugyanakkor a termelői árak vagy az energiaárak emelkedésének begyűrűzése folyamatos.

A háború kitörésekor a cég kereskedelmi tevékenysége megállt az ukrán piacon, új tételeket nem tudtak az országba vinni. Az orosz piacon a szállítmányozás, a pénzforgalom, a gyártás, illetve “devizabonyodalmak” menedzselése volt a feladat, közben a fuvarozási idő a duplájára, 20 napra nőtt. A Richter lassan 70 éve szolgálja ki a jelenleg mintegy 12 millió orosz beteget – jegyezte meg Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke.

Az orosz piac aránya az árbevételben 2013-óta csökken, tavaly 17 százalék volt, jelenleg 13 százalék.

Orbán Gábor közölte, a vállalat a kijevi kereskedelmi képviseletét ugyan bezárta, viszont valamennyi helyi munkavállalóját megtartotta, és fizeti a több mint 200 alkalmazott bérét. A teljes helyben lévő gyógyszerkészletet humanitárius segítségként ajánlotta fel, ezt azóta újabb segélyszállítmányokkal egészítette ki.

Hasít a cariprazine

Az árbevételben tovább csökkent a tradicionális gyógyszerek súlya, nőtt a speciális és bioszimiláris készítményeké, a cég stratégiájának megfelelően. A Vraylar néven kapható cariprazine amerikai forgalom után elért royalty-bevétele jelentős, 32,1 százalékos növekedést ért el a negyedévben, 27,5 milliárd forint lett. A cariprazine a világ 47 országában lett elérhető a negyedév végén.

A Richter minden régióban növekedést ért el, kivéve Latin-Amerikát, ahol stagnált a bevétele. A k+f kiadások súlya az árbevételben nőtt, közel 70 milliárd forint az éves cél, az első negyedévben az árbevétel több mint 10 százalékát tette ki. (MTI)