Sugárzó izotóppal gyógyítanak rákot a PTE-n

Az első kezelésen már túl is van az új eljárás

A javarészt gyomor-bél-hasnyálmirigy kiindulású, előrehaladott stádiumú, nem műthető, áttétes tumorok okozta megbetegedésben szenvedőket egy Magyarországon újdonságnak számító eljárással kezelhetik a jövőben a a Pécsi Tudományegyetemen – közölte az intézmény.

Az úgynevezett neuroendokrin daganatok által okozott megbetegedések kezelését segíti a korábban csak külföldön, ez év tavaszától Magyarországon, a nyártól pedig Pécsen is alkalmazott Lutathera-terápia.

Elsőként augusztusban, egy 71 éves betegnél alkalmazták a terápiát, mára pedig az is kiderült, hogy a kezelést nem követték szövődmények. A kezelés során a beteg vérkeringésébe juttatnak egy „igen magas radioaktivitású”, sugárzó izotópot tartalmazó, a daganatos sejtekhez kötődő, kifejezetten azokat pusztító oldatot, amelytől a betegség stabilizálódása, az élettartam megnövekedése és az életminőség javulása várható.

A tervek szerint régiós szinten évi öt-tíz beteg kap nyolchetes időközönként egy-egy, összesen négy kezelést a PTE Klinikai Központ I. számú Belgyógyászati Klinika endokrinológia- és anyagcsereosztályán. (MTI)