Több mint 1,2 millió ember életét mentették meg új rákgyógyszerek 16 év alatt

Az egyre javuló kezelési lehetőségek több mint 1,2 millió embert mentettek meg a haláltól daganatos betegség diagnosztizálása után 2000 és 2016 között az Egyesült Államokban – mutatta ki egy új tanulmány.

A Journal of Medical Economics című folyóiratban közzétett kutatási eredmények szerint a 15 leggyakoribb daganatos betegség kezelésében alkalmazott új gyógyszerek ezen időszakban százezer emberenként 24 százalékkal csökkentették az elhalálozást.

A PRECISIONheor elemzőcsoport és a Pfizer gyógyszergyártó szakemberei szerint a 15 leggyakoribb daganatos betegség – köztük a bél-, a tüdő-, a gyomor-, a vese-, a mellrák, a nyirokrendszeri non-Hodgkin limfóma, a leukémia és a melanóma – gyógyítása esetében ezen időszak alatt 106 új fajta kezelésre adott engedélyt az illetékes hatóság.

Ezeknek az új gyógyszereknek az engedélyezése jelentősen csökkentette az elhalálozást. Csak 2016-ban a kutatók számításai szerint 156 749, rákbetegség miatt bekövetkező elhalálozást előztek meg, 16 év alatt pedig 1 291 769-et – olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon.

Fotó: 123rf.com

A szakemberek kimutatták, hogy a tüdőrák esetében több mint 375 ezer, a prosztatarákosok körében több mint 476 ezer, az emlőrák esetében több mint 127 ezer, a non-Hodgkin limfóma esetében több mint 48 ezer, a bélrák esetében több mint 46 ezer halálesetet előztek meg.

Ezek az eredmények jól mutatják, hogy megéri többet költeni a rákgyógyszerekre, hogy egy sikeres befektetés – mint egy új rákgyógyszer engedélyezése – jelentős előnyökkel jár a betegek számára – mondta Joanna MacEwan, a PRECISIONheor kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Miközben számos daganatos betegség esetében csökkent a halálozási ráta, a pajzsmirigy- és a hólyagrák esetében növekedett, amit a kutatók annak tulajdonítanak, hogy ezen időszakban kevés új gyógyszert engedélyeztek ezen betegségek kezeléséhez, a pajzsmirigyrák esetében csupán öt, a hólyagrák esetében pedig három új készítményt.

Ezen időszakban nem engedélyeztek egyetlen új gyógyszert sem a máj- és a méhrák kezelése terén, és csak kevés engedélyt adtak ki a hasnyálmirigy- és a szájüregi rák kezelésére – közölte Rebecca Kee, a tanulmány társszerzője.