Új bérmegállapodásért demonstráltak a Teva dolgozói

Azt mondják, az ideit már felülírta az infláció

Új bérmegállapodásért demonstráltak a debreceni Teva Gyógyszergyár Zrt. munkavállalói kedden a Vegyipari Dolgozók Biogal Szakszervezete felhívására. A gyár mellett mintegy 300 munkavállaló fejezte ki elégedetlenségét.

Azért gyűltek össze, mert valamennyiüket sújtja az elszabadult infláció, a megemelt energiaár, ezért új bérmegállapodásra van szükség – mondta Szabóné Lakatos Erzsébet, a VDSZ helyi titkára az MTI-nek.

Új bérkompenzációra van szükség, mert az idei bérmegállapodás a magas infláció miatt veszített reálértékéből. A legfrissebb KSH-adatok szerint a szeptemberi infláció 20,1 százalék volt, amit az idei béremelés nem követett. Az exportadatok alapján a cégnek viszont van lehetősége arra, hogy elfogadható béremelést adjon. Augusztusban már volt egy eredménytelen találkozó a szakszervezet és a menedzsment között, ezért döntöttek a mostani demonstráció mellett – tette hozzá Székely Tamás, a VDSZ országos elnöke.

Ferenczi Csilla, a Teva kommunikációs vezetője a demonstrálókhoz eljuttatott levelében azt írta, a cég tudatában vannak a munkatársaikat is érintő gazdasági kihívásoknak, hiszen a világ több mint 60 országában jelen lévő vállalatként mindenütt hasonló nehézségeket tapasztal. Közölte, hogy a 2022-re érvényes bérmegállapodást két lépcsőben végrehajtották.

A nyilvános cégadatok szerint a Teva Gyógyszergyár árbevétele tavaly 206 milliárd forint volt, az adózott nyeresége pedig 142 millió forint. Az alkalmazottak átlagos létszáma 1928 volt az év során.