Új terápiákkal kecsegtetnek két magyar egyetem kutatásai

Debrecenben és Szegeden modern technológiákkal találtak kezelési célpontokat

Egy sor gyakori betegség – így a diabétesz, az érelmeszesedés, a stroke és a szívelégtelenség – kezelésében eredményezhetnek új diagnosztikai és terápiás eljárásokat a debreceni és a szegedi egyetem most befejezett közös kutatásai – jelentették be a program projektzáró rendezvényén.

Az anyagcserezavarok molekuláris mechanizmusaival foglalkozó kutatásra mintegy 1,5 milliárd forint támogatást nyert el közös pályázatán a Debreceni Egyetem (DE), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Biológiai Központ (SZBK).

A kutatócsoportok 11 új programot indítottak el, a pályázati forrás támogatásával 141 közlemény született, 24 fiatal kutató szerzett PhD-fokozatot, 7 új egyetemi kurzus indult el, 10 vállalkozási-ipari együttműködés jött létre, utóbbiak elsősorban a gyógyszerfejlesztés területén – közölte Fésüs László akadémikus, a program szakmai vezetője.

123rf.com

Elsősorban a klinikailag nem, vagy csak részben megoldott problémákra, a túlsúlyosság kiváltotta szinte népbetegségek kezelésére kerestek molekuláris magyarázatokat, és azok alapján új kezelési célpontokat. Fésüs László példaként említette, hogy a zsírszövet hőt termelő részének – amely nem rakódik le túlsúlyként – a funkcióját fokozó új eljárást, új molekulákat találtak. Kiderült, hogy a túlsúlyos emberek zsírszövetében lévő gyulladásokat olyan már ismert gyulladáscsökkentő szerekkel lehet kezelni, amelyeket eddig ezen a területen nem alkalmaztak – tette hozzá.

A szegedi kutatók olyan új antiaritmiás szereket találtak, amelyeket gyógyszergyárral fejlesztenek tovább. Feltártak továbbá a szívelégtelenség kialakulását megmagyarázó mechanizmusokat, illetve azt, hogy miként vezet a magas koleszterinszint és a magas zsírszint szívkárosodáshoz. Ugyancsak kimutatták, hogy a prediabéteszes állapot jelentősen befolyásolja a légzésfunkciókat.

A szegedi biológiai intézet kutatói a projekt során részletes vizsgálati platformot alakítottak ki arra, hogyan lehet a zsíranyagcsere-változások követésével új terápiás célokat megjeleníteni. A szöveti vizsgálatoknál pedig elkezdték a mesterséges intelligenciát is alkalmazni – mondta a kutatás szakmai vezetője. (MTI)