Valószínűleg évente kell majd ismétlő oltásokat beadatni

Jövőre már minden országnak juthat annyia vakcina, amennyire szüksége van

A Pfizer gyógyszergyártó vezérigazgatója szerint a belátható jövőben valószínűleg évente szükség lesz a koronavírus elleni oltások ismétlő dózisainak beadatására, így lehet majd magas szintű immunvédelmet fenntartani.

Albert Bourla a BBC-nek adott interjúban arra a kérdésre, hogy milyen érvvel szállna szembe az oltásellenesek által terjesztett sztorikkal, azt mondta, az oltás beadatásáról vagy elutasításáról hozott döntésükkel az emberek nemcsak a saját egészségüket befolyásolják, hanem másokét is, mindenekelőtt azokét, akiket a legjobban szeretnek.

„Vegyék a bátorságot saját félelmeik leküzdésére!” – üzente.

Arra a felvetésre, hogy a Pfizer az idén várhatóan 35 milliárd dollár forgalmat ér el, és többen úgy vélekednek, hogy a cég morálisan megkérdőjelezhető módon hasznot húz a világjárványból, Bourla kijelentette: az oltások milliók életét mentették meg és több ezermilliárd dollár veszteségtől kímélték meg a világgazdaságot.

MTI/Vasvári Tamás

Hozzátette, a Pfizer már dolgozik az omikron variánshoz igazított vakcinán is, amely száz napon belül elkészülhet. A Pfizer az idén hárommilliárd, jövőre négymilliárd adag vakcinát gyárt, szerinte jövőre már minden ország annyi oltási adaghoz juthat hozzá, amennyire szüksége lesz.

A brit gyógyszerfelügyelet (MHRA) ugyancsak csütörtökön bejelentette, hogy engedélyezte a Xevudy (sotrovimab) nevű vírusellenes gyógyszer nagy-britanniai alkalmazását. A tájékoztatás szerint a GSK által kifejlesztett szer a klinikai próbák eredményei alapján 79 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedést, illetve a Covid-19 betegség okozta halálozást a magas kockázati kategóriába tartozó koronavírus-fertőzött felnőttek körében. (MTI)