Szükség van-e transzparenciára a gyógyszerek árképzésénél?

A vásárlók is jobban járnának

Az elmúlt évtizedben a globális egészségügyi kommunikációban egyre többen követelik, hogy legyen nyilvános, milyen áron vásárolják az egyes országok a gyógyszereket, vakcinákat és egyéb egészségügyi termékeket.

A transzparencia hasznosságát alátámasztó érvek sokrétűek: a gyógyszerárak az inflációnál nagyobb mértékben nőnek, a rákgyógyszerek árának kifizetése még a magas bevételű országok számára is problémát jelent, továbbá mivel az orvosok nem ismerik a gyártók és a kormányok, biztosítók közötti titkos alkuk eredményeképpen vásárolt gyógyszerek valós árát, nem tudnak az ár-érték arányt figyelembe vevő döntéseket hozni. A transzparencia szükségessége mellett érvelők szerint, ha megvalósulna az árképzés nyilvánossága, a köz- és a magánszféra vásárlói is jobban járnának, mivel valódi verseny és ésszerűbb árak alakulhatnának ki.

A piaci átláthatóság részleges javítása

A követelések hatására 2016-ban az ENSZ főtitkári szintű jelentésben (Report of the United Nations Secretary-General’s High-Level Panel on Access to Medicines) javasolta tagállamainak, hogy tegyék kötelezővé a nyilvános árképzést, és a WHO 2017-es és 2019-es Fair Pricing fórumai is arra hívták fel a figyelmet, hogy a titkos árképzési stratégiák aggodalomra adnak okot. Ezt követően került sor a WHO 2019-es genfi közgyűlésére, ahol hosszú vita után elfogadták a mérföldkőnek számító határozatot, ami javasolja, hogy a tagállamok kezdjék el nyilvánosságra hozni a gyógyszerekért fizetett nettó árakat. „A gyógyszerek, vakcinák és egyéb egészségügyi termékek piacai átláthatóságának javítása” céljából hozott határozat ellen csak a német, az egyesült királyságbeli és a magyar kormány szólalt fel, akik arra hivatkoztak, hogy a hosszú távú következmények nincsenek kellően figyelembe véve, és hogy kevés volt a határozattervezet áttekintésére rendelkezésre álló négy hónapos időtartam. Az iparbarát britek ráadásul még azt is el akarták érni, hogy egyáltalán ne szerepeljen a határozatban a „magas ár” kifejezés. Az afrikai országok, amelyek a legtöbbet nyerhetnek vagy veszthetnek az árak nyilvánosságra kerülésével, egyhangúan a határozat mellé álltak, írta a döntésről beszámoló független hírügynökség, a Health Policy Watch.

A határozatot a WHO hivatalnokai nagy fontosságúnak ítélték, aminek következtében sok alacsony és közepes bevételű országban tartósan csökkenhet a jelenleg megfizethetetlen rák- és hepatitis-ellenes kezelések ára, és megfizethetővé válhat pl. az inzulin is. A civil szervezetek azonban (pl. az Orvosok Határok Nélkül vagy a washingtoni székhelyű Knowledge Ecology International) arra panaszkodnak, hogy az elfogadáshoz vezető vita során a határozat felhígult, így kikerült belőle az, hogy a WHO javasolja tagországai számára a gyógyszercégek kutatásra, fejlesztésre, gyártásra és marketingre költött pénzösszegeinek kötelező nyilvánosságra hozatalát is.

A döntéshozatali mechanizmus hiányzó nyilvánossága

A döntést kritizáló írás jelent meg a PharmacoEconomics című szaklapban is, amelynek szerzői szerint a határozat hitelességét aláássa az a körülmény, hogy a tagállamok nem kötelezték saját magukat arra, hogy nyilvánosságra hozzák, milyen mechanizmussal döntenek egy-egy gyógyszer megvásárlása mellett vagy ellen, holott a döntéshozatali folyamat nyilvánossága csökkenthetné a korrupciót. Félig-meddig kivételt jelentenek ez alól az EU országai, mivel itt az Európai Bizottság Transzparencia Direktívája szerint az országoknak – a vevőknek – legalábbis a reménybeli eladó számára meg kell indokolniuk, miért nem veszik meg a felkínált termékét. Cikkükben (Talkin’ About a Resolution: Issues in the Push for Greater Transparency of Medicine Prices) Brendan Shaw és Jorge Mestre-Ferrandiz amellett érvelnek, hogy a vállalatoknak, az egészségügyben dolgozóknak és a betegeknek is részt kellene venniük a döntéshozatalban, illetve tudniuk kellene, hogy egy-egy gyógyszer miért kap, illetve miért nem kap állami támogatást. Példaként idézik Franciaországot, ahol azt tervezik bevezetni, hogy a gyártók csak akkor kaphassanak forgalombahozatali engedélyt, ha közlik, mennyi közpénzt kaptak a gyógyszerfejlesztés során.

Fotó: 123rf.com

A PharmacoEconomics cikke arról is beszámol, hogy az ENSZ 2019. szeptemberi közgyűlése is a WHO-éhoz hasonló határozatot fogadott el, miszerint megfelelő lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy nyilvánossá váljanak a gyártók által kapott nettó, azaz árengedmények utáni árak. Brendan  Shaw és Mestre-Ferrandiz szerint elképzelhető, hogy ettől a piacok hatékonyabbá válnak, azaz mindegyik fél profitálhat az aktuális (vs. lista-) árak nyilvánosságából, ők mégis inkább attól félnek, hogy az egymás árait megismerő cégek verseny helyett inkább összejátszanak majd, ezért hosszú távon a nyilvánosság inkább az árak növekedését eredményezi majd. Mindazonáltal azt is hozzáteszik, hogy jelenleg szinte semmi adatunk nincs ezzel kapcsolatban. Valóban, egy 2020 októberében megjelent áttekintő közlemény (Nur Sufiza Ahmad és munkatársai: Drug price transparency initiative: A scoping review; Research in Social and Administrative Pharmacy) csak három olyan tanulmányt talált, amelyek a gyógyszerárképzés nyilvánosságának az árakra gyakorolt hatását vizsgálta. Ezek közül két dél-afrikai tanulmány szerint nem szükségszerű, hogy a transzparencia leviszi az árat, míg egy fülöp-szigeteki vizsgálat árcsökkenésről számolt be.

A vevők döntési mechanizmusainak nyilvánosságra hozatala mellett Brendan Shaw és Mestre-Ferrandiz ezért azt javasolják, hogy készüljön el egy olyan indikátorrendszer, ami méri, hogy milyen hatással van a transzparencia a gyógyszerárakra és a gyógyszerek hozzáférhetőségére, illetve hogy szülessen olyan nemzetközi szintű egyezség is, amelyben a kormányok elfogadják, hogy a gyógyszergyártók a gazdagabb országoknak drágábban adhatják ugyanazt a szert.

Dr. Kazai Anita
orvos