Ellenzi a kormány a vakcinaszabadalmak feloldását

Szijjártó: Magyarország 2030-ra GDP 3 százalékát akarja k+f-re fordítani

Egyesek szeretnék, ha a járványra tekintettel feloldanák a koronavírus elleni vakcinák szabadalmi oltalmát, azonban a magyar kormány szerint ez eltántoríthatná a kutatókat munkájuk folytatásától a jövőben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) genfi ülésén elmondott beszédében megemlítette, hogy a koronavírus-járvány világosan megmutatta az innováció fontosságát. Kijelentette, a kormány célja, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenységre fordított összeg 2030-ra elérje a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát.

123rf.com

A miniszter szerint a vakcinák jelentik az egyetlen megoldást, így a világ teljes lakosságának beoltására képesnek kell lennie a nemzetközi közösségnek, azaz a sikeres védekezés mára elsősorban kapacitás kérdése. Hozzátette, Magyarország ezért saját oltóanyaggyárat épít, és remélhetőleg más országok is hasonlóan tesznek.(MTI)

Kényszerengedély rendelésre