Ahogy a gyógyszerészek látják
Lehetőség, kényszer vagy csapda? A pénzügyi befektetőkkel szemben a patikusoknak kedvez az a törvény, amit még a tavalyi év végén fogadott el a Parlament. Legalábbis elvileg. De hogyan értékelik a tulajdonvásárlás lehetőségét maguk a gyógyszerészek? Akarnak-e egyáltalán tulajdonossá válni? S ha akarnak, van-e rá fedezet?
„Minden fiatal gyógyszerész arról álmodik, hogy egyszer saját patikája legyen” – véli Vági András. Hát akkor rajta, most itt a lehetőség!
„Elsőre nem hangzik rosszul, de ha az ember jobban belegondol, akkor inkább nem – mondja a gyógyszerész. – Ez az egész kötelező tulajdonszerzés olyan zavaros. Először is, ki állapítja meg a gyógyszertár, a tulajdonrész értékét? Persze, ha a patika saját tulajdonú ingatlanban üzemel, vagyis a gyógyszerész az adott ingatlanban is tulajdonos, akkor van egy kiindulási alap. De mi a helyzet a bérelt ingatlanok esetében? Ott mit számolnak fel értékként: a berendezést, az árukészletet?”
„Hogyan működik majd ez az egész a gyakorlatban? – fűzi tovább gondolatait Vági. – Alkudozzak a tulajdonossal, mint egy piaci kofa? Ő mond egy árat, én arra azt mondom, hogy sok. Vagy enged, hiszen kényszerhelyzetben van, esetleg keres mást, vagy egyszerűen lehúzza a rolót, mert neki nem éri meg ilyen áron túladni a patikán. Az utóbbi két esetben én a munkahelyemet is elveszítem.”
Pénzügyi és erkölcsi hitel
„Azt mondják, a gyógyszerészek tulajdonszerzését hitelekkel segítik majd – sorolja tovább az érveit Vági András. – Hitelt? Ugyan mire? Mi lesz a fedezet? Annyit már most is tudunk, hogy az árrés csökken, vagyis kevesebb lesz a haszon. Lassan azon is érdemes elgondolkodni, hogy a gyógyszertár környékén mennyire tehetős emberek laknak. Képesek lesznek-e állami támogatás nélkül vagy csökkentett támogatással megvenni a gyógyszereket?”
„Ha most fiatal gyógyszerészként, hitelből vennék patikát, nagyjából nyugdíjas koromra jutnék el oda, hogy a gyógyszertár hasznot is termeljen. Az egészben az a legrosszabb, hogy minden olyan kiszámíthatatlan – mereng el Vági András. – Régen gyógyszerészdinasztiák voltak, a patika generációról generációra öröklődött, és tisztes megélhetést biztosított. Ma az orrunkig sem látunk, nemhogy évtizedekkel előre. Ráadásul attól, hogy valaki jó gyógyszerész, még egyáltalán nem biztos, hogy kiváló gazdasági szakember is. Márpedig egy tulajdonos(társ)nak nagyon résen kell lennie, hiszen a gyógyszertárért a saját vagyonával is felel. Elég egyetlen rossz döntés, és akár a lakása is elúszhat.”
„Azt ugyan nem tudjuk, hogy mi lesz később, attól viszont nem kell félnünk, hogy munka nélkül maradunk – ad hangot reményeinek is a gyógyszerész. – Én is találkoztam már annak az angliai patikaláncnak a toborzóival, akik a munkahely mellé hitelt is kínálnak, és lakást is keresnek annak, aki hajlandó kimenni a szigetországba. Sokan mennek is. Sőt, a külföldi kutatóintézetek már az egyetemen levadásszák a leendő gyógyszerészeket.”
„Ezzel például miért nem foglalkozik a kamara? Miért nem védi a beosztott patikusok érdekeit? – teszi fel a költői kérdéseket. – Önmagában azzal, hogy a kötelezővé vált a kamarai tagság, még nem lenne gond – akkor, ha a testület valóban érdekképviseleti szervként működne. De úgy tűnik, számukra kizárólag a saját gyógyszertárral rendelkező patikusok a fontosak. Azzal, hogy a kamarai jogokat erősítették, csak a gyógyszerészek fenyegetettsége nőtt, hiszen a kamara bármikor, bárki ellen etikai vizsgálatot indíthat.”
B-terv a legvégső esetre
„A kamara vezetésében gyógyszertár-tulajdonosok ülnek, akik régóta lobbiznak azért, hogy a patikákban csak gyógyszerész lehessen többségi tulajdonos. Ezt mostanra sikerült kivívniuk” – veszi át a szót Szerdahelyi Pál. – Ismerek olyan patikust, aki a kamarához fordult segítségért, mert a vállalkozása csődközelbe került. Nem tudtak neki segíteni. Hogyan is tudtak volna, amikor a vezetők között is akad olyan, aki hasonló helyzetben van. Ilyen körülmények között tulajdonrészt venni? Inkább nem.”
De akkor mi lesz? „B-terv van, C is lenne, de az nem érdekel – sorolja Szerdahelyi, aki hálózathoz tartozó patikában dolgozik személyi jogos gyógyszerészként. Csaknem tíz éve kezdte a szakmát, de kötődése még ennél is régebbi, hiszen szülei is gyógyszerészek, ráadásul ugyanannál a hálózatnál dolgoznak. Dinasztia? „Még nem – mondja –, bár nemrég született meg a ’trónörökös’, akiből egyszer talán szintén gyógyszerész lesz.”
Amit az ifjú utód a felmenőitől örökölhet, az csupán az elhivatottság és a szakma szeretete, hiszen az édesapja nem gondolkozik azon, hogy tulajdonrészt szerezzen a számára munkát adó vállalkozásban.
„Nem szeretnék, és nem is tudnék tulajdont vásárolni – jelenti ki Szerdahelyi. – Ez egy bizonytalan piac, ahol minden sokkal kiszámíthatóbb akkor, ha tőke áll mögöttem, én pedig a szakmai kérdésekre, a karrieremre tudok koncentrálni. A kiszámíthatatlanság elsősorban az állandóan változó jogszabályi környezetből fakad. A kamara az elmúlt évtizedekben nem tudta kiharcolni, hogy az árrés növekedjen, sőt most, a Széll Kálmán Terv kapcsán további drasztikus csökkenésre kell számítani. Persze megértem, hogy spórolni kell, ez az ország érdeke, csakhogy jó lenne látni a célt. Tudni, hogy miért jön a hét szűk esztendő, és mi lesz azután. Könnyebb szívvel húznám még szorosabbra a nadrágszíjat akkor, ha érezném, hogy érdemes, és utána tényleg jobb lesz.”
Mi lesz 2014 után? Mi történik akkor, ha egyszerűen bezár a gyógyszertár, ahol eddig dolgozott? No, erre van a B-terv.
„Nem feltétlenül vonzó perspektíva számomra a személyi jogról történő lemondás, szakmai és anyagi szempontból is visszalépést jelent, de legalább nem kell a munkanélküliség rémével szembenéznem – mondja kissé keserűen. – A beosztott gyógyszerészekért is két kézzel kapkodnak, nemcsak itthon, külföldön is. Utóbbi engem nem nagyon érdekel, bár a barátaim, akik kimentek, nem bánták meg. És nem csupán azért, mert a fizetések ott sokkal magasabbak, hanem azért is, mert a gyógyszerészeket tőlünk nyugatra emberileg is sokkal jobban megbecsülik. Nem vagyok elvándorló típus, itt szeretnék élni és dolgozni, de a kiszámíthatóságot, az anyagi és erkölcsi megbecsülést azért egy kicsit irigylem tőlük.”
Péter Barnabás
Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége