Miért nagy probléma az alacsony patikai árrés?
A patikáknak a megfelelõ minõségű és színvonalú ellátás biztosításához megfelelõ mennyiségű forgótõkére van szükségük, amit elvileg az árrésből tudnának kigazdálkodni. Ugyanakkor az is kimondható: ma Magyarországon az alacsony árrés miatt a patikáknak gyakorlatilag nem éri meg gyógyszert tartani.
Az egészségügyi programalkotók a világon sehol sincsenek könnyû helyzetben. A lakosság öregszik, nõ a krónikus megbetegedésekben szenvedõk száma és aránya, egyre magasabb az adminisztrációs költségek és az innovatív gyógyítási eljárások ára, az egészségtelen életmódot folytatók száma is emelkedik, a társadalom elvárásai pedig egyre fokozottabbak. Az országok számára egyre nagyobb gondot jelent az egészségügyi ellátásra fordított költségek elõteremtése.
A fenti tényezõk természetszerûleg maguk után vonják azokat a kormányzati törekvéseket, reformokat, amelyek az ellátórendszer költségeinek megfékezésére irányulnak.
Az egészségügyi ellátórendszer tehermentesítése
A Tallini Charta, amit a WHO 2008 júniusában tartott Európai Miniszteriális Konferenciáján fogadtak el, kimondja, hogy az oktatást és az egészségügyet nem költségnek, hanem beruházásnak kell tekinteni. Ehhez képest Magyarországon a Népegészségügyi Program költségvetése 2003-ban még 1,834 milliárd forint volt, 2008-ban és 2009-ben viszont már csupán 800 millió (forrás: EüM).
A másik nagy segítség az állam számára, ha a gyógyítást olyan keretek között ûzik (hatékonyan!), amelyet nem kell támogatnia. Erre a legkézenfekvõbb példák a gyógyszertárak. A patikák számtalan feladatot képesek átvállalni az egészségügyi ellátórendszer alsóbb szintjeitõl, leginkább a háziorvosoktól.
Egy angol felmérés szerint a szigetországi patikák minden háziorvosnak naponta körülbelül egy órát képesek megtakarítani, ami éves szinten mintegy 57 millió háziorvosi vizitet jelent (forrás: www.medicalnewstoday.com, www.eski.hu).
Az OTC-készítmények számának folyamatos növekedésével, s a gyógyszerészek szakmai felkészültségének köszönhetõen a patikák a jövõ egészségcentrumai lehetnek, amelyek valódi megtakarítást, ugyanakkor valódi egészségnyereséget és a lakosság „egészségben tartását” eredményezhetik az állam számára. Ehhez azonban az kell, hogy a gyógyszertárak megõrizzék mûködõképességüket és rendelkezzenek a kellõ feltételekkel.
A magyar patikák viszont egyelõre az életben maradásukért és a tisztességes betegellátásért küzdenek. Lassan nem az lesz a probléma, hogy megszûnik-e a gyógyszertár, hanem az, hogy biztonságos lesz-e a gyógyszerellátás.
A lehetetlennel határos feladat
Ahhoz, hogy egy patika megfelelõ minõségû és színvonalú ellátást tudjon biztosítani, megfelelõ mennyiségû forgótõkére van szüksége. Ezt az árrésébõl tudja kigazdálkodni, ami Magyarországon szabott, és Európában az egyik legalacsonyabb (átlagosan 13,5 százalék). Az árrésbõl kell kigazdálkodni a béreket, a patika mûködési költségeit és az árukészlet megvételét is, vagyis ez még nem a hasznot jelenti!
A 2008. februári adatok alapján a 26 százalékos árréssávba a forgalom mindössze 3,3 százaléka, a másodikba körülbelül a 10 százaléka tartozik. Ugyanakkor a forgalom 40–50 százaléka már a 850 forintos, 2001 óta létezõ, fixesített tartományba esik, aminek már több mint 10 százalékát a 100 ezer forintnál nagyobb értékû gyógyszerek teszik ki, s e medicinák aránya a folyamatos drágulások és a korszerûbb készítmények megjelenése miatt egyre nõ (Bodrogi, Hankó, 2008).
Az ebbe a kategóriába esõ készítmények lehetnek bármilyen drágák, utánuk maximum 850 Ft árrés érvényesíthetõ. Ami egyben azt is jelenti, hogy a forgalom legfelsõ 10 százalékánál mindössze egy százalék alatti kiskereskedelmi árrés érvényesíthetõ, ami még a rendeléssel és az expediálással járó költségeket (banki átutalás, kártyás fizetésnél tranzakciós díj) sem fedezi! Vagyis a patika tulajdonosa ráfizet azért, hogy a beteg hozzájusson a gyógyszeréhez. Az intézmények gyógyszerbeszerzési árindexe is 102,5 százalék, tehát a költségek emelkedése máshol is kimutatható (forrás: ESKI, 2009).
Árréstömegüket a patikák a nem támogatott, szabadáras készítményekkel, a vény nélküli gyógyszerekkel (OTC) és, persze, egyéb termékekkel (elsõsorban a drogériákban nem kapható kozmetikumokkal) igyekeznek feljebb tornázni.
A probléma az, hogy az átlagos forgalom körülbelül 80 százaléka rendelhetõ a vényköteles, támogatott gyógyszerekhez; 13 százalék a nem támogatott gyógyszerekbõl származik és csupán 7 százalék a magasabb árrésû, egyéb termékek – például kozmetikumok – aránya (Herczeg, 2009). Természetesen ezek az értékek – a lakosság fizetõképességétõl és egészségtudatosságától függõen – településenként, régiónként eltérhetnek egymástól.
A másik lehetõség a készletek minimális szinten tartása és a minél többszöri rendelés. Mivel a nagykereskedõk átlagosan naponta kétszer szállítanak gyógyszert, rettenetesen elaprózódtak a rendelések; van, amikor csupán néhány doboz érkezik a nagy ládákban. (Ennyi kiszállítás egyébként a negatív közgazdasági hatékonyságon túl igen környezetszennyezõ és energiapazarló is.)
Kimondható, hogy ma Magyarországon az alacsony árrés miatt a patikáknak nem éri meg gyógyszert tartani, mert minél több és drágább készítmény fogy, annál kisebb hasznot realizálnak, s így mûködésük költségeit is kevésbé tudják kitermelni.
A kórházak közelében mûködõ patikák különösen rossz helyzetben vannak, mivel náluk az átlagos árrés körülbelül hat százalék (!). És ebbõl kell(ene) kigazdálkodniuk a készletre valót.
A fentiek eredményét számszerûsítve is jól mutatta a Pirulatrend 2009. májusi számában megjelent, Spatium Consulting Kft. által készített felmérés is (Gergely P.: Jogszabályok fogságában), amely szerint:
• eddig nem látott, 2007 óta folyamatosan növekvõ hiány keletkezett a patikai készletekben;
• minden harmadik receptkiváltás sikertelen, vissza kell mennie a betegnek, vagy keresnie kell egy másik gyógyszertárat, hogy hozzájuthasson a gyógyszeréhez.
Gyakorlatilag egyre inkább a tulajdonos (aki nem feltétlenül a gyógyszerész) emberségétõl függ, hogy a számára veszteséget, másnak viszont az életet jelentõ szert megrendeli-e. A befektetõk, akik nem találkoznak közvetlenül a beteg emberrel (így a szituációt kívülrõl szemlélve könnyebben hoznak ilyen döntést), sokszor nem engedik megrendelni a drága készítményeket. Õk érthetõ módon hasznot szeretnének realizálni, ami a jelenlegi árrésrendszer mellett gyógyszerbõl nem, maximum egyéb termékekbõl termelhetõ ki. Vagy párhuzamos importból, ami viszont nem csupán etikai, hanem egyre inkább és egyre súlyosabb mértékben betegbiztonsági aggályokat is felvet. A visszaéléseknek sajnos a szakmai és a mûködtetõi felelõsségi körök 2006-ban történt szétválasztása is teret engedett, a veszélyességén túl a gyógyszerészek és az ellenõrzõ hatóság munkáját is megnehezítve.
Senkinek nem éri meg
A helyzet lassan tarthatatlanná válik, hiszen a fent tárgyalt okok miatt a jelenlegi sávokkal a fennálló rendszer mûködtetése senkinek – sem az államnak, sem a gyógyszerészeknek, sem a betegeknek – nem éri meg.
A gyógyszertárak valódi segítséget képesek nyújtani az államnak, de ahhoz, hogy utóbbi ne szalassza el ezt a lehetõséget, hogy ne pazarolja el a magas képzési költségû szakemberek tudását, valamint hogy a helyzet ne váljon betegbiztonsági szempontból veszélyesebbé, és mindez ne rontsa a közhangulatot (naponta mintegy 600 ezer ember fordul meg a patikákban országszerte), az árrésrendszert mindenképpen felül kell vizsgálni és rendezni szükséges.
Dr. Dinya Mariann,
a Gyógyszerellátási Gyógyszerészeti
Szakmai Kollégium tagja